Cégtörténet

1894

Észak-Magyarországon elsőként a Magyar Villamossági Részvénytársulat épített Egerben közcélú erőművet, melynek 48 fogyasztója volt, 32 kW terheléssel

1895

A Salgó-Tarjáni Villamossági Részvény-Társaság a jelenlegi régióközpont helyén létesített erőtelepet 1 db, 80 kVA-es, gőzgéppel hajtott generátorral.

1897

Megalakult a Miskolci Villamossági Részvénytársaság és ezzel egy időben megindult a városi villamosközlekedés.

1898-1917

Sorra létesülnek a helyi erőművek és rohamléptekkel halad a települések villamosítása.

1949

A területi részvénytársaságok államosításával létrejött az ágazat központi szervezete az Állami Villamosenergia Szolgáltató Nemzeti Vállalat (ÁVESZ NV), melynek Észak-Magyarországon három önálló üzletigazgatósága működött: Eger, Miskolc, Salgótarján.

1951

A fenti három üzletigazgatóságból megalakult az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Vállalat, miskolci központtal.

1962

Befejeződött az úgynevezett "faluvillamosítás": az ÉMÁSZ területén minden községben jelen van a villamos energia.

1963

Az ÉMÁSZ - a többi magyarországi áramszolgáltató vállalattal együtt - az ekkor megalakult Magyar Villamos Művek (MVM) Tröszt irányítása alá került.

1964-1966

A vállalat - az áramszolgáltatók közül elsőként - felszámolta a korszerűtlen "négylépcsős" (központ, üzletigazgatóság, üzemvezetés, körzetszerelőség) szervezetet és létrehozta a "háromlépcsős" (központ, üzemigazgatóság, kirendeltség) felépítésű, fogyasztó-centrikus szervezetet.

1991

Az ÉMÁSZ Vállalat részvénytársasággá alakult (ÉMÁSZ Rt.). Tulajdonosai: Állami Vagyonügynökség 48,8%, MVM Rt. 50,0%, 50 önkormányzat 1,2%.

1995

Az energiaszektor privatizációjának keretében az RWE Energie AG (most RWE Plus AG) és az Energie Versorgung Schwaben AG (most EnBW AG) konzorcium megvásárolta a részvények 48,8%-át.

1996-1997

Az ÉMÁSZ részvények nyilvános forgalomba kerültek.

1998

A Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában bevezetésre került a társaság 3.050.420 darab névre szóló törzsrészvénye.

Az ÉMÁSZ Rt. 44%-os részesedésével megalakult a BorsodChem Erőmű Kft., az első olyan magyar társaság, melynek feladata egy ipari fogyasztót ellátó energiatermelő-berendezés létrehozása és üzemeltetése.

2000

Az ELMŰ Rt.-vel közösen stratégiai projekt indult a munkafolyamatok optimalizálására és a költségmegtakarítási lehetőségek feltárására.

2001

A társaság működésének átalakítása mind gazdasági, mind szervezeti téren.

2002

A villamosenergia-piac megnyitására készülve az ÉMÁSZ-ELMŰ megalakítja közös kereskedő cégét Magyar Áramszolgáltató (MÁSZ) Kft. néven.

2003

Részleges piacnyitás

2004

ISO 9001-2000 szellemiségű, folyamatmenedzsment alapú minőségirányítási rendszer bevezetése.

2007

2007. januárjában - a törvényi előírásoknak megfelelően - lezajlott a Társaság kereskedelmi és hálózati tevékenységének szervezeti és jogi szétválasztása.

Észak-magyarországi
Áramszolgáltató
Nyilvánosan Működő
Részvénytársaság

Rövidített elnevezés:
ÉMÁSZ Nyrt.

Székhely: 3525 Miskolc,
Dózsa György u. 13.
Cg: 05-10-000067

Adószám:
10737743-2-44

Közösségi adószám:
HU10737743