Számlamagyarázók

Örömmel adunk hírt arról, hogy Társaságunk, 2009. augusztus 1.-től új számlaformátumot alkalmaz, annak érdekében, hogy ügyfeleink könnyebben áttekinthessék számlájukat. A most bevezetésre kerülő, formailag teljesen megújult, adattartalmában azonban változatlan számlák kerülnek kiadásra.

Az új számlán a lényeges információkat jól láthatóvá, könnyen megtalálhatóvá tettük. Kiemeltük kék mezőben ügyfeleink azon adatait, amelyek az ügyintézéshez is szükségesek, illetve jobb oldalon pedig sárgával tűntettük fel a számla végösszegét, tehát a fizetendő összeget, valamint a fizetési határidőt. A számla hátoldalán pedig megtalálhatják, hogy a számla milyen díjtételekből áll össze, illetve az egyes díjtételek egységárait, s az elszámolt mennyiségeket. 

Az Ön számlája az alábbi típusú lehet:

Éves elszámoló-számla tömbelszámolással: A lakossági fogyasztókat a jelenleg hatályos 115/2007. (XII.29) GKM rendelet alapján és az Egyetemes szolgáltató üzletszabályzata szerint 1.320 kWh éves elfogyasztott mennyiség után az I. tömb egységár szerinti elszámolás illeti meg, amelyet időarányosan veszünk figyelembe. Az e felett fogyasztott mennyiség a II. tömb egységárral kerül elszámolásra. A fogyasztásmérő leolvasása, az ügyfél által diktált mérőállás illetve az előző elszámolási időszak fogyasztása alapján készített számla, a mennyiségek alapján számolt díjtételeket és azok számított értékét tartalmazza. A számla nettó értékéből levonásra kerülnek a részszámlákon kiszámlázott díjak nettó értékei.

Számlamagyarázat letöltéséhez kattintson ide!  

Havi számla éves tömbelszámolással: Ebben a havi számlában a fent leírt tömbelszámolás időarányosan történik az egész éves fogyasztásra vonatkozóan, amelyből levonásra kerülnek a kibocsátott havi számlák. A számla végösszege ezek különbözete. Erre az elszámolásra évente egyszer kerül sor.

Havi rész-számla: A fogyasztó által kért, vagy az előző időszak alapján megállapított havi részfogyasztás mennyiségeket és azok értékét tartalmazza.
Számlamagyarázat letöltéséhez kattintson ide!      

Számlamagyarázat letöltéséhez kattintson ide!

Havi számla: A leolvasott, illetve a fogyasztó által bediktált mérőállás alapján készített számla. Ebben időarányos tömbelszámolás történik.  

Számlamagyarázat letöltéséhez kattintson ide!     

 
Ügyintézéshez a számla következő adatai szükségesek:

  • Vevőkód: A számlafizető azonosítója. Számlareklamáció vagy befizetés esetén ezt az azonosítót kell megadni.
  • Fogyasztási hely azonosító: Az adott fogyasztási helyet azonosítja. Mérőállás bediktálása esetén ezt az azonosítót kell megadni.

Amennyiben a változással kapcsolatban további információra lenne szüksége, kérjük, hívja telefonos ügyfélszolgálatunk 06 40/28-28-28-as számát. Kérjük, készítse elő a fentiekben említett vevőkódot, illetve fogyasztási hely azonosítót, melyek az új számla bal oldalán találhatók a kék színű mezőben.

Észak-magyarországi
Áramszolgáltató
Nyilvánosan Működő
Részvénytársaság

Rövidített elnevezés:
ÉMÁSZ Nyrt.

Székhely: 3525 Miskolc,
Dózsa György u. 13.
Cg: 05-10-000067

Adószám:
10737743-2-44

Közösségi adószám:
HU10737743